– Jajajjaj, de rohadt nehéz ez a zsák! Leszakad a derekam, a hátam, a lábam, nem tudok körülnézni ettől a nagy súlytól, mert már a nyakam is merev a cipekedéstől ! Jajajjaj !
– Segíthetek?
– Hát az jó lesz.
– Hűűű, ez tényleg nagyon nehéz ! Mi van benne?
– A sérelmeim.
– Ezeket cipeled?
– Ezt hát ! Mi mást?
– Nézd, ott egy kuka. Dobd ki. Segítek.
– Hogy képzeled !? Ezek az enyémek. Én ezeket akarom. Nekem ezek kellenek.
– De szenvedsz tőlük. Tudod mit? Nyissuk ki, nézzük meg ezeket a sérelmeket. Lehet, hogy lesz köztük, ami hasznosítható tanulságként, tudásként, humorként. Azt megtartod újrahasznosítva örömként, mert az öröm könnyű, azt nem kell cipelni, a többi fölösleges kacatot, szemetet, terhet meg bedobod ebbe a szép nagy kukába.
– Nahát, hogy te is milyen vagy! Pont, mint a többiek. Ahelyett, hogy sajnálnátok, szenvednétek az én sérelmeim miatt, nevetni akartok velem, meg beszélgetni az élet dolgairól. Örülni !!! Hát tudok én örülni bárminek is, amikor ekkora súlyt kell cipelnem?!?!?
Elengedem a sérelmeivel telepakolt zsákját. Ezt nem segítek cipelni. Mert fölösleges többletsúly, aminek semmi értelme nincs. Az öröm könnyű, azt nem kell cipelni, de az nem kell neki.
Még látom, amint görnyedten lehajol, és egy új sérelmet pakol a zsákjába.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: