Nemnem, nem írok ma semmit.
Egy szót sem írok olyat, ami arról szólna, hogy esetleg merő hisztis, szeszélyes és gyarló női mivoltom okán olyasmire gondolhatnék, ami a hímneműek bátorságát, ügyességét, igazmondó juhászságát, talpraesettségét, észbeli képességét, lelki nagyságát, önismeretét, felelősségvállalását, egyszóval : férfiasságát kérdőjelezné meg.
Hogy vetemednék ilyesmire, amikor semmi okom nincsen reá, hisz én látom rosszul, én fújom fel, én értem félre, én kötözködöm, én vagyok türelmetlen, én vagyok tévedésben, én hiszem azt, hogy az nem jó, (amikor az tök jó így is), én magyarázom bele, én képzelődöm, én vagyok rosszindulatú, én fogom rá.
Tudvalévő, hogy ezen rossz tulajdonságaim miatt történik minden rossznak látszó – ami nem is rossz, csak szerintem az – de ha netántán mégis az, annak csakis én vagyok az oka.
Már Sekszpír is megmondta: gyarlóság , asszony a neved.
Én meg azt mondom, kisfiú, férfi a neved.
😀
Na pont ezt tisztázzák a saját lelkükben zsigerből és deazonnal:D :nem ők a hibásak, nem ők felelősek,hanem
“én látom rosszul, én fújom fel, én értem félre, én kötözködöm, én vagyok türelmetlen, én vagyok tévedésben, én hiszem azt, hogy az nem jó, (amikor az tök jó így is), én magyarázom bele, én képzelődöm, én vagyok rosszindulatú, én fogom rá.”
Amit a pszichológusnál is megvitattunk: a saját lelkünkben kell letisztázni azt, hogy mi az, ami a mi felelősségünk, és mi nem. Az, hogy egy másik lény mindenért minket okol, az nem jelenti azt, hogy igaza van. 🙂