Nagyon öntelten és nagyképűen hangoztatják manapság, hogy nincs lehetetlen, ami úgy nem igaz, ahogy van. Ezt a mondást Muhammad Alinak tulajdonítják, aminek igaztalanságára egy idő után maga is rájött, amikor Parkinsonos lett. Idézet tőle: ” Ez Isten ítélete. Azért adta ezt a betegséget, hogy emlékeztessen, nem én vagyok az első. Hanem ő.”
Az Univerzum törvényei, a földi lét törvényei, ezek összefüggései számomra, általam megváltoztathatatlanok.
Szerintem három lehetőségem van arra, hogy ezekre reagáljak.
Az egyik, hogy harcolok ellenük, velük, aminek az eredménye az, hogy gyomorherpát, agygutát, szívgöbbenést, eltorzult fejet és lelket kapok, de a megváltoztathatatlan változatlan marad.
Néha beleestem(ek), innen tudom.
A másik, ami legtöbbször és zsigerből jön ki belőlem, az elfogadás, mert megértem, vagy egyetértek, vagy szeretem, vagy mindhárom.
A harmadik, amikor nem értek egyet, nem találom jónak, fölöslegesnek és/vagy rossznak tartok az én hitem, értékrendem, szemléletem szerint valamit(valakit), amivel (akivel) továbbra sem értek egyet, továbbra sem tudom elfogadni és szeretni, de változtatni nem tudok rajta, akkor azt tudomásul veszem.( Például az ónos eső.)
Nincsen frappáns csattanó: Élet van.
Meg szabad akaratom, hogy melyik reagálást választom.
Na az, az már az én saját döntésem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: