Ma kaptam egy levelet, amiben kedvesnek, aranyosnak, áldottnak és jó léleknek hív valaki.
Ma kaptam egy mondatot, hogy egy kiállhatatlan, kötekedő, mindent észrevevő és szóvátevő kalambó (!) vagyok, akivel lehetetlen együtt élni.
Ma kaptam egy megtorlást érte.
Ma kaptam egy csöndet telefonon, átjött a fájás, remélem, átment a tapintatom.
Ma sokadik napja nem kapok semmilyen visszajelzést, csakazértse.
Ma előkapott valaki, aki amúgy nagyon utál, de néha kell neki az, aki vagyok.
Ma kaptam egy tarkóölelést ölbevett kutyámtól.
Ma kaptam egy imélt, hálásat, síróst, köszönőst.
Ma eszembe jutott egy régebbi kikivánkozó gondolatom magamról.
Ma megint ideírom :
Ami bennem, belőlem a tied, azt odaadom, neked adom.
Aztán hogy te ezzel mit kezdesz, hogy
soknak találod vagy kevésnek,
őszintének vagy hamisnak,
örömtelinek vagy nevetségesnek,
kincsnek vagy kacatnak,
segítségnek vagy hátráltatónak,
jónak vagy rossznak,
fontosnak vagy fölöslegesnek,
értékesnek vagy értéktelennek,
könnyítőnek vagy tehernek,
felemelőnek vagy lealacsonyítónak,
megtartod vagy kidobod,
vigyázol rá vagy elveszíted,
az már nem az én dolgom.
Mert már a tied.
Én maradéktalanul neked adom, tovább nekem már nincs dolgom vele.
Nem nézek utána.
Neked adom : ez az én dolgom.
Feléd, neked, érted : belőlem, általam.
Már a tied.
Attól kezdve már neked van vele jó dolgod, vagy rossz dolgod.
…ez így (is) igaz, de azért az ember még visszajelzések nélkül is, avagy hamis visszajelzések ellenére is nagyjából tudja, kicsoda.
(itt lenne egy szivecskés szmájli, de nincs a lehetőségek között.)