dehogynem emlékszel.
Meglehet, te nem akarsz, de TE emlékszel. Ott legbelül. A lelked legmélyén.
Mindannyian emlékszünk mindenre, ami VELÜNK történt : amit tettünk, amit velünk tettek, amit nem tettünk, és amit velünk nem tettek, amit megtanultunk, és amit nem.
Ma ebből élünk : emlékszünk, hogy kell olvasni, írni, járni, beszélni, palacsintát sütni, virágot szedni, fázni, melegben lenni, simogatni, ütni, megvertnek lenni, elhagyva lenni, elhagyni, mellette maradni, bízni, gyanakodni, bezárkózni, kinyílni, megtagadni, letagadni, felvállalni, félni, önfeledtnek lenni, betegnek lenni, meggyógyulni.
Szeretni, nem szeretni.
Szeretve lenni és nem-szeretve lenni.
Ott, akkor, aznap : most volt. Megtörtént.
Ma : emlék.
Az emlékekből építkezünk nap mint nap.
Az emlékeink halmaza vagyunk.
Mindig “emléket csinálunk”,ha nem is tudjuk: magunkat, az életünket.
És ha van olyan tudatos pillanatunk, amikor tudjuk ezt, na az valóban felemelő.
A legjobb : tudatosan önfeledten.Ez a legszebb.
És ez tényleg tartós 🙂
És ez is nagyon szép kép.
Néha van olyan szép pillanat, amikor tudom, hogy most “emléket csinálok”. 🙂 És akkor még alaposabb jegyzem meg a pillanatot, az érzést, a körülményeket. És akkor – mint egy befőtt – jó sokáig megmarad…